Külön világ a cirkuszi: azonnal ez az érzés fogja el az embert, amint belép a Cirque du Soleil - Napcirkusz - társulatának edzésére, amely mostanság a budapesti Papp László Sportaréna tágas belső terében kap helyet. S ez az érzés csak erősödik, ahogy egyre több minden kiderül a kínai rudak és orosz hinták világáról, amelyeken egykori válogatott tornászok kápráztatják el a világ közönségét élő zene kíséretében. A backstage pedig világ a világban, ha még fokozható egyáltalán.
Tíz hét turnézás, két hét pihenés - így néz ki a Napcirkusz artistáinak programja, amely meglehetősen sűrű, ha tovább bontjuk a hetet. Vasárnap éjjel, hétfő hajnalban érkeznek az új helyszínekre, ahol a hét első két napján szabadnapjuk van ugyan, utána azonban kezdődnek az előadások - szerdától vasárnapig hat-tíz -, na meg persze az egész nap folyó edzések, próbák, az előadások után pedig bemelegedve testedzés a színpad mögötti konditeremben - mesél a művészek életéről Boi Gergely, a montreali székhelyű cirkusz Saltimbanco című darabjának nemrég kinevezett vezető edzője.
Az akrobaták körülbelül fele profi tornászok közül kerül ki, a többiek cirkusziskolában tanulták a szakmát. Kecsegtető ajánlattal keresik meg az ifjú atlétákat: a cirkusz a turnék során fizeti a szállást, az étkezést és természetesen az utazást, a művészeknek voltaképpen semmire sem kell költeniük.
- A Cirque du Soleil a kéthetes pihenőidőben még a haza- és visszautazás költségeit is állja. Így nem csoda, hogy az egyik húszas évei elején járó akrobatánk már a második házra valót gyűjtötte össze - jegyzi meg.
Látványos jelmezek teszik színesebbé a showt
Az is igaz persze, hogy ezt a szakmát nem lehet sokáig űzni. Boi Gergely szerint, aki maga is évekig akrobata volt a show-ban, és csak augusztusban váltott a vezető edzői posztra, harmincegynéhány éves korig lehet húzni "műtét nélkül". - Én most harminc éves vagyok, tehát már nem sok időm lett volna hátra akrobataként, az edzősködést viszont bármeddig lehet folytatni, így elvállaltam. Visszautasíthatatlan ajánlat volt. A Saltimbancóban egyébként 25 év körüli az átlagéletkor, a legidősebb artista egy 47 éves lengyel művész, de ez kiugró kornak számít - magyarázza. Kisváros a színpad mögött
A színpad mögött kiépült valóságos kisváros arról tanúskodik, hogy a művészeket valóban szinte mindenben kiszolgálják. A százfős társulat mintegy fele dolgozik itt, és biztosítja, hogy az előadáson minden a lehető legtökéletesebben menjen.
- Tizenhat teherautóval szállítjuk a kellékeket: 10-12 óra kipakolni, körülbelül három be. Ezt az arénát nagyon szeretjük, mert bőségesen van helyünk. A kellékeket hatalmas gördülő ládákban szállítjuk, a turné állomásain ezeket mintegy szekrényekként használjuk, tehát felnyitjuk őket, de a tárgyak bennük maradnak. Itt vannak például a jelmezek. Ezeket Montrealban, a központunkban kézzel készítik minden akrobatára szabottan.
Arra az esetre, ha bármi elszakadna, megrongálódna, a körutakra magunkkal kell vinni mindenféle anyagokat, gombokat, festéket a javításukhoz. Erre külön személyzet van, akárcsak a ruhák tisztítására, a cipők újrafestésére, amire minden előadás után sor kerül. Egy külön konyhán a társulat tagjainak minden nap két meleg étkezést biztosítunk, de reggelizni is lehet itt. Van konditerem, és természetesen irodák. Tehát tulajdonképpen csak amikor a szállodába mennek aludni, illetve szabadnapokon, városnézéskor hagyják el a helyet a művészek - enged bepillantást a "kisváros" életébe Charbonneau. A kortárs cirkusz jelentős képviselőjének számító Napcirkusz előadásainak jellegzetessége a karakterek és a történet erős szerepe, a fellépő állatok hiánya, az élő zene, és a kézzel varrott jelmezek, cipők és más kellékek.
A társulat azonban ezeken kívül még valamiről ismert, ez pedig a szociális érzékenység: rendszeresen biztosítanak ingyen jegyeket rászorulókkal foglalkozó szervezeteknek, a cirkusz központja pedig Montreal egyik legszegényebb városnegyedében épült fel egy egykori szeméttelep helyén.
- Az utcáról jöttünk, így vissza is akarunk valamit adni az utcának - hangsúlyozza Charbonneau, utalva arra, hogy a ma több mint 40 országból mintegy 4000 embert foglalkoztató világhírű cirkuszt eredetileg két utcai művész, Guy Laliberté és Daniel Gauthier alapította 1984-ben.
Saltimbanco: evolúció a gyíkoktól a maszktalan emberig
A Cirque du Soleil a Saltimbanco című nagyszabású, akrobatikus előadással érkeztek Budapestre. A cirkusz ismertetője szerint a darab az élet ünneplése, amelyet alkotói a XX. században uralkodó erőszak és kétségbeesés ellenszerének szántak.
- A Saltimbanco az evolúció történetét követi nyomon a gyíkoktól az előbb maszkot viselő, majd a maszkot levető, és már kibomlott személyiséggel bíró, sokarcú emberig. A maszkot viselő emberek még félénkek, s az álarc miatt beszélni sem tudnak. A maszk a második részben kerül le az arcokról, és ekkor bújik elő a saját karakterrel bíró ember - ismerteti dióhéjban Boi Gergely, aki akrobataként a budapesti előadásokon lép fel utoljára a társulattal.
A Saltimbanco a cirkusz legrégebben, 18 éve futó jelentős utazó show-ja, amelyben mintegy 50 akrobata és más művész vesz részt több mint húsz országból. A társulat az előadással bejárta a világot, eddig több mint 12 millió ember láthatta a kínai rúdon pókszerűen mászó vagy épp az orosz hintáról biztosítás nélkül 12-14 méterre szaltózó akrobatákat. Maxime Charbonneau szerint a bő két órás darab tökéletes bevezetés a Cirque du Soleil világába.